A gyógyszerek szállítmányozásának szabályai és szállításukra vonatkozó különleges feltételek

Általános hírek |  29-Jul-2020

 

A gyógyszerek optimális szállítása jól megtervezett logisztikán alapszik, amely olyan szállításokon alapszik, melyek során szigorúan betartják a vonatkozó hatályos jogszabályokat. Például, a hűtött körülmények között történő szállítások meghatározó szerepet töltenek be a gyógyszerek optimális tárolási körülményeinek fenntartásában.

 

De mit is jelent tulajdonképpen a “Gyógyszerek szállítása”? Elsősorban speciális fuvarozók egy jól meghatározott szegmenséről beszélhetünk, amely a hatályos jogszabályok szerint működik - Az Európai Tanács 1992. március 31-i 92/25/EGK Irányelve. Ezen jogszabály előírásaihoz társul “A gyógyszerek forgalmazására és szállítására vonatkozó helyes gyakorlati útmutatók”. Következésképpen, tekintettel a két alapvető jogalkotási elemre, az ilyen szállításokra vonatkozóan a gyógyszerek szállítását biztosító üzembentartóknak a következő alapvető feltételeket kell ismerniük:


A gyógyszerek szállítása

Amennyiben egy jogi személy egy bizonyos gyógyszerszállítást szeretne megvalósítani, tekintettel kell lennie arra a tényre, hogy egy ilyen szállítás csak abban az esetben bonyolítható le, ha a szállítmányt a törvény előírásai szerinti speciális dokumentáció kíséri.

 

Javasolt az olyan szállítmányozó cégekkel való együttműködés amelyek szavatolni képesek a gyógyszerek biztonságát a károsodások, szennyeződések és lopások ellen. Mi több, a gyógyszereket és egyéb gyógyszerkészítményeket közúton szállító fuvarozóknak, az optimális hőmérséklet fenntartása érdekében, garanciát kell vállalniuk a külön terek kialakítására, a hatályos európai jogszabályok által elfogadott keretek között.

 

A gyógyszerek szállítására szolgáló járműnek biztosítania kell a gyógyszerek átvételét, szállítását és a címzettnek történő kiszállítását, rendelkezvén a gyógyszerek nedvességtartalmát / hőmérsékletét fenntartó és nyomonkövető rendszerrel, a gyártó javaslata szerint (alacsony hőmérsékleti körülmények között is / 2-8°C).

 

Egy ilyen szállítmány során a gyógyszerek tárolása előre meghatározott korlátok szerint történik. A gyógyszerek szállítási körülményei közvetlenül a gyártó által kerülnek közlésre vagy a termékek külső csomagolásán találhatóak meg.

 

Ajánlott, hogy a fuvarozók olyan járműveket biztosítsanak amelyek képesek optimális körülmények között szállítani a gyógyszereket, elkerülvén azt, hogy a termékeket olyan körülményeknek tegyék ki, amelyek befolyásolhatják minőségüket és/vagy csomagolásukat.

 

Mi több, javasolt (viszont nem kötelező) hogy a gyógyszerek fuvarozói bizonyítani tudják azt, hogy a tárolásra kialakított eszközök hőmérsékletének nyomon követésére szolgáló berendezések évente legalább kétszer kalibrálásra kerülnek.

 

Amennyiben a gyógyszerek szállítása magába foglalja az olyan tevékenységeket is mint a felrakodás és lerakodás vagy a tranzit csomópontokban történő újrarakás, a gyógyszerek szállításáért felelősnek különös figyelmet kell fordítania a hőmérséklet, higiénia és a tárolásra szolgáló bármilyen köztes infrastruktúra szerkezetének nyomon követésére.

 

Tárolás a gyógyszerek szállítása során

A tároló eszközök (tárolóedények, ideiglenes csomagolóanyagok, stb.) egyáltalán nem válthatnak ki negatív hatást a környezet minőségére, ugyanakkor optimális biztonságot kell nyújtsanak a külső tényezőkkel szemben.

 

A tárolóedények / csomagolóanyagok megállapítására vonatkozó követelmények a következők:

 

-       Optimális tárolóhely a gyógyszerek biztonságos tárolása érdekében;

-       A várható külső hőmérséklet előrejelzése a szállítás időtartamára;

-       A fuvarozó által figyelembe vett fuvarozási idők (tartalmazhatja a rakodást/kirakodást is);

-       A gyógyszerek tárolására és szállítására vonatkozó egyéb specifikus követelmények.

 

Illetve, nem utolsó sorban, a fuvarozónak szavatolni kell, hogy a szállítás teljes időtartama alatt a gyógyszerek tárolására használt valamennyi tárolóedény és csomagolóanyag minden fontos információt tartalmaz:

 

-       A szállításra, kezelésre és tárolásra vonatkozó egyértelmű specifikációk;

-       Óvintézkedések az áruval érintkező személyzet számára;

-       A tárolóedények tartalmára, valamint a tartalom eredetére vonatkozó információk.

 

A gyógyszerek speciális körülmények között történő szállítása

Vannak gyógyszerek amelyek számára szükségszerűek a különleges szállítási és tárolási intézkedések. Ez a kategória narkotikus hatású és pszichotróp anyagokból tevődik össze, amelyek a hatályos előírások szerint kiegészítő biztonsági feltételeket igényelnek.

 

Amennyiben a szállított gyógyszerek különleges klimatikus viszonyokat igényelnek, az ilyen szállítmány számára a fuvarozónak biztosítania kell a megfelelő berendezést. Éspedig: speciális hőszigetelő csomagolóanyagok, továbbá olyan járművek, amelyek biztosítják a szabályozott hőmérséklettel rendelkező tárolóhelyet.

 

Vlad Vrinceanu, DWF - 123cargo Hivatalos Partnere

 

A gyógyszerek szállítmányozásának szabályai és szállításukra vonatkozó különleges feltételek
Javaslat vagy kérdés